Designerek Paradicsoma

Legnépszerűbb okosságok

Utolsó kommentek

 

Sziasztok!

 

A napokban körbenéztem egy kicsit a neten, és azt vettem észre, hogy a legtöbb designertől követelményként az Adobe termékcsalád szoftvereinek az ismeretét várják el.

Természetesen már én is számtalan grafikai szoftvert kipróbáltam, és azt mondom, hogy jelenleg a legnépszerűbb Adobe szoftverek: Indesign, Photoshop, Illustrator, Fireworks stb. használatával ma minden megvalósítható, ami a 2D-s grafikában megálmodható (sőt talán még egy kis 3D is).

Azonban az Adobe szoftverek mellett szerintem több teret kellene engedni egy olyan program használatának a designerek között, ami nagyon sok funkciót ötvöz az Indesign, Illustrator és a Photoshop képességeiből ez pedig a COREL DRAW.

A Corel DRAW alapvetően egy vektoros alapú grafikai program, de képes raszteres objektumok (fotók, pixelekből álló képek) kezelésére is.

 


A vektoros objektumok általában görbékből felépülő alakzatok, szövegek. Ezt a program valamilyen módon előállítja, nem pedig eltárolja a képpontjait, mint a raszteres objektumokat. Ez ugye azért jó, mert egy fotót nem tudok a végtelenségig nagyítani. (mint a filmekben ugye, ahol a főhős erősen nézi az ipari kamera főgonoszról készített képet, ami kb fél megapixeles felbontású, és a fickó a háttérben látható kb. 30 pixelnyi területen. Nem látja elég tisztán a főgonosz képét, de már nagyon kíváncsi rá, hogy kire vadászik majd a filmben, ezért a "kompjúteres szakit" megkéri, hogy "élesítse a képet". Erre a megnyom egy "Image enhance" gombot és a harminc pixelből a számítógép valahogy kinyomtat egy A4-es méretű tökéletes profilképet. Na ilyen nincs! ) A vektorok világában viszont van nagyítási lehetőség, mert a nagyított képet mindig előállítja a gép (általában matematikai függvényekből) és az ilyen objetumok akármilyen nagyításnál folytonosnak tűnnek. Nyilván egy bonyolult képet, egy fotót ilyen módon való tárolása és az ezzel való munka túl nagy számítást igényelne. Ezért a fotókat raszteresen tárolják, dolgoznak vele.


 

A design és webdesign területén a grafikai elemek mind felépülhetnek vektoros elemekből is. 

A Corel DRAW-ban úgy készül egy grafika, hogy az ott létrehozott objektumok vektorosak. Egy téglalap, lekerekített sarkokkal, átmosásos kitöltéssel, és már kész is van a egy gomb képe a weboldalra. Ezt gombot később könnyedén alakíthatjuk, mert egy vektoros objektumot sokkal könnyebb módosítani, mint egy raszterest.

 

Miért érdekes ez, hiszen ezt tudja az Adobe Illustrator is, sőt abban még több effekt is van?! Miért jó ez, hiszen ha fotót akarsz manipulálni ott a remek Photoshop, ha meg komplett kiadványt akarsz létrehozni ott az Indesign!

 

Itt jön a Corel DRAW igazi erőssége: mert alapvetően vektoros program, mint az Illustrator, de a grafikákat webre is elkészítheted vele (exportálhatod a grafikákat raszteres képekké, jpg-vé, png-vé megadott méretre), amit önmagában az Illustratorral nem mindig tehetsz meg, csak a Photoshoppal együtt használva. Emellett továbbá remek kiadványszerkesztő, mint az Indesign, ami komolyabb munkánál szintén igényli az Illustrator és a Photoshop meglétét.

 

A Corel DRAW tehát remekül használható vektorgrafikák készítésére, kiadványszerkesztésre, nyomdai pdf-ek készítésére, webdesign készítésére, és egy programmal el tudod készíteni azt, amit az Adobe szoftvercsaládnál csak 3 szoftverrel tudsz megoldani.

 

Miért használják a designerek túlnyomó többsége az Adobe termékeket? Azt vettem észre, hogy az Adobe termékekben több lehetőség nyílik meg a designerek előtt. Több effekt és speciális hatás hozható létre benne, és ezek a bonyolultabb effektekkel megtűzdelt grafika már könnyebben előállítható kezelhető az Adobe termékekkel.

 

Viszont ha egyszerűbb grafikákat hozunk létre olyan effektekkel, mint átlátszóság, színátmenet, alakzatmódosítási effektek, szöveges effektek alkalmazása, a Corel DRAW szerintem időben és egyszerűségében nagyban megkönnyíti a munkád.

 

És te milyen grafikai programot használsz?

 

Egy Corel DRAW vagy egy Adobe terméket bemutató tutorial sorozat érdekelne jobban?

A bejegyzés trackback címe:

https://design.blog.hu/api/trackback/id/tr211422236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SteveButabi 2009.10.03. 15:16:39

Nem azert hasznaljak a grafikusok az adobe csaladot, mert sokkal tobb efekt van benne. Hanem mert sokkal jobban kezreesnek a dolgok, logikusabb a felepitese. Sztem.

The Designer · http://design.blog.hu 2009.10.03. 16:08:54

@SteveButabi: Igazad van egyrészről, mert ezt a mondatot rengeteg designertől hallottam már. Viszont ez viszonlagos dolog. Én a Corel után tanuultam meg az Adobe cuccait, és volt már olyan, hogy 20 perc után a hajamat téptem Illustratorban, mert sehol sem jártam a munkában, és a Corelben már rég kész lettem volna. Egy biztos, a két program egészen máshogy közelíti meg a egy feladat megoldását.

Ződgyík 2009.10.27. 14:02:03

@SteveButabi: Jaja, de egyben a legkönyebben illeszthető és a legtöbb támogatás leszedhető hozzá. JA, és otthon is remekül elfut...

◄ViZion 2009.11.03. 14:55:02

Nekem is az Adobe a szimpatikus, a Corel használata nálam nagyon szerény -mondjuk a Corel tudásom is.
Szerintem is könnyebb pl. PS kezelése, logikusabban épül fel, átlátható (főleg 2 monitorral...)

Egy kérés: a rasztel-t cseréljétek már ki raszter-re

The Designer · http://design.blog.hu 2009.11.03. 15:31:54

@◄ViZion: köszi, a rasztert benéztem :) Úgy látszik nagy hatással volt lám Pilátus a Bláen életéből... bál akkol lasztel lett volna... :)

◄ViZion 2009.11.04. 00:18:19

WTF? Cenzúráztok, vagy a blogmotor viccelt meg?

◄ViZion 2009.11.04. 00:26:10

hehe... nem látszottak a hsz-ek... majd beírtam, és látszódnak...
Önélzetes' a kis latol'!

Yah, csak a "flame" kedvéért...
www.youtube.com/watch?v=F3nxqM1tSyg
Ezért (is) a PS a nyerő nálam.

Munkatársam vektor és korel fan, örök harc van közöttünk, ha vmi nem jó nála, akkor jót röhögök, amikor a PS nem akar indulni, akkor kapom a "látod, mon'tam, hogy Corelt használj" dumáját... :)

The Designer · http://design.blog.hu 2009.11.04. 08:03:55

@◄ViZion: Ja igen, néha még én is meglepődök a saját blogom működésén :)

Fasza kis photomanipulation van a videóban! Tud a srác - hát persze - beteg az aki ilyet egy vektorgrafikus programmal próbálna csinálni... :) Erre mondjuk a Corelnél van Photo-Paint - de annál meg azért sokkal jobb a Photoshop.

Tervezek valami összehasonlító postot, bemutatok full egyszerű dolgokat Pl. linear transparency, hogy hogyan csinálod meg az egyikben meg a másikban. Tutira vannak dolgok, amik az egyik programban 2 kattintás, a másikban meg van vele egy kis "szopacs".

2009.11.04. 08:10:37

A Corel évekkel ezelőtt leírta magát, mikor még csak százados pontossággal tudodd számolni, és a Pantone skálát is rosszul konvertálta bizonyos verzió. Tíz éve még komoly fejfájást jelentett, amikor valami feltörekvő titán corelben hozta a nyomdába az anyagot, utána meg csodálkozott az illesztési hibákon. Nagy hír volt anno, mikor bejelentették, hogy már négy tizedes a műveletek számítási pontossága! Kac-kac, minden más a kezdetektől öt tizedesig számol. Biztos sokat fejlesztették azóta, de aki nem ma kezdte a tervezést, annak a Corel rémálom marad. Képernyőn gyönyörű, de utána...

The Designer · http://design.blog.hu 2009.11.04. 08:33:59

@Ranx: Erre azt kell mondjam, hogy ott a pont! Igen, az illustrator/indesign valahogy mindig képes normális pdf-et csinálni - ugye mostmár a legtöbb nyomdának elég ha pdf-ben adod az anyagot - de a corelről ez nem mindig mondható el alapesetben!

A corelben igenis van egy kis szívás a nyomdai pdf generálás előtt és ezért trükközni kell egy kicsit. (pl. képpé kell konvertálni bizonyos dolgokat, hogy színhelyes maradjon pdf konverzió előtt). Én X4-ben dolgozok (jelenleg ugye ez a 14-es verzió) de amilyen Pantone színekkel én dolgoztam, ezzel a módszerrel megfelelően lettek kinyomva. Viszont az Adobe programoknál nincs ez a szívás, úgyhogy ezen a területen tényleg veri a corelt - még mindig.

kicsit OFF:
Amúgy te nem tudod véletlenül, hogy az hogy fordulhat elő, hogy a nyomda megkap egy pdf-et, abból kedden kinyom egyet egy másikat meg pénteken és a egyik sokkal sötétebb, mint a másik?

◄ViZion 2009.11.06. 09:45:38

@The Designer:
Szerintem ott a gép mögött álló ember lehet a ludas, hiszen digitális nyomda ide vagy oda, azért a nyomdász is beleszól a dologba. Kicsit jobban "megnyomta" másodjára...
Esetleg az első csak proof volt, és másik gépen készült?

Nekem szólt a nyomda, h elég ha CMYK TIFF-et küldök, nem kell PDF... hát rendben, most várom az első ilyen cuccot, remélem nem lesz gond.

troll666 2009.11.19. 13:10:04

nekem nagyon tetszik a corel, hamar összebarátkoztam vele, az adobe termékei ellenben sosem álltak a kezemre. még annak ellenére is, hogy milyen dolog az, hogy nem lehet hexben beírni színt, meg fehér csíkot bugoztat a dolgok szélére. jöhetne már az x5.

The Designer · http://design.blog.hu 2009.11.19. 13:17:40

@troll666: Igen, a hexben szín beírás (és az abba visszaváltás miatt) a windows számológépe egy fontos programmá válik! :) Ja, igen, a fehér csík bug : ugye azt mondod, hogyha pl. jpg-be exportálsz valamit fehér kb. 1 pixeles csík lesz baloldalon, meg alul...
Ez az exportálás alatti anti-aliassing opció miatt van. Ha kiveszed a pipát melőle nem lesz csík, cserébe viszont nem lesz simítva a jpg - kvázi randa lesz.
Emiatt én is rászámolok a jpg exportnál - rakok alá egy picit nagyobb alapot, az exportált képet megnyitom photo-paintben, és ott a paper-size-vel levágom a felesleget.
Jöjjön csak az X5! Már nagyon közel jár a coreldraw, hogy jól használható program legyen!

troll666 2009.11.19. 13:29:53

@The Designer: nem arról beszélek, arról én nem tudtam :)

Fogtam két fekete, körvonal nélküli kört, vettem a metszetüket, befestettem feketére, majd a két kört összekombináltam. Kombinálás előtt minden rendben, utána viszont: kepfeltoltes.hu/view/091119/korok_www.kepfeltoltes.hu_.png

troll666 2009.11.19. 13:31:24

bár lehet hogy ez így helyes, én ezt nem tudom, ott üres a két kör. de ez a csíkozódás aránylag sokszor előjön, furcsa helyzetekben is.

The Designer · http://design.blog.hu 2009.11.19. 13:40:40

@troll666: Kipróbáltam és tényleg! Sőt ha nem metszetezek, csak kombinálom a két kört, és a metszeti területet smart fill-el töltöm ki akkor is ez van. De szerintem ez csak megjelenítési hiba. Akárhogy nagyítom ezt a "rést" köztük, nem lesz nagyobb, csak ilyen hajszálvékony marad. Sőt, ha mondjuk exportálok belőle egy 10 megapixeles jpg-t azon sincs rajta...

troll666 2009.11.19. 13:43:24

de piciben rajta van, nagyban tényleg nincs. attól még matematikailag ha a két kör diszjunkt részei feketék, és a két kör metszete is fekete, akkor minden fekete kellene hogy legyen.

troll666 2009.11.19. 13:50:11

és most arra is rájöttem, hogy ha rajzolsz két kört, kombinálás, smart fillel kitöltöd, fehér vonal lesz, de ha a smart fill által létrehozott görbéből csinálsz még egy másolatot, ami ugyanott van mint az előző, akkor már nincs fehér vonal. erre varrj gombot! :D

The Designer · http://design.blog.hu 2009.11.19. 13:56:50

Ha már itt tartunk, akkor az lehet a megoldás, hogy a bezier-görbe pontjait meghatározó függvény analóg-diszkrét konverziójának analitikus végrehajtása mellett a program még hozzáveszi annak a lehetőségét, hogy a n-távolságon (ahol n kis érték) belül x hasonló eredményt ad egy másik bezier görbe leíró függvénye, akkor mindkét görbék által határolt objektumot azonos kitöltő szín esetén megjelenítéskor 1 objektumként rajzolja ki? :)

The Designer · http://design.blog.hu 2009.11.19. 13:58:07

@troll666: Van ott még valami, csak halványabb a vonal...

The Designer · http://design.blog.hu 2009.11.19. 13:59:19

Mondjuk ennek még előnye is lehet, legalább tudod, hogy ott is van egy objektum, és nem folyik egybe a többivel, mert akkor észre sem vennéd... Azt hiszem elég jól kiveséztük a témát... :)

troll666 2009.11.19. 14:12:54

lehet valamilyen kerekítés is, és/vagy élsimítás. kiveséztük bizony. te a színkeveréshez értesz? :)

The Designer · http://design.blog.hu 2009.11.19. 14:21:43

@troll666: Azt nem tudom, hogy mi számít értésnek. Az RGB CMYK fogalmaival tisztában vagyok, tudom, hol melyiket érdemes használni, de pl a LAB-ot már nem vágom. Munkáknál gyakran támaszkodok a PANTONE színekre, mert könnyű a színszomszédokat, árnyalatokat meghatározni. Szóval a válasz egy "erős talán" :)

troll666 2009.11.19. 14:29:57

@The Designer: van pár kérdésem velük kapcsolatban, és azt tervezem, hogy valakit megkérdezek. Több blogot is találtam ilyen témában, és arra gondoltam hogy valaki írhatna egy blogbejegyzést erről olyan dummy-knak, mint én. Megmutathatom neked a kérdéseimet, hogy mire gondolok?

The Designer · http://design.blog.hu 2009.11.19. 14:32:49

@troll666: Persze, de szerintem dobd el emailben! info <kukac> naranchdesign <pont> hu

◄ViZion 2009.11.24. 13:54:55

Hosszú kommentet írtam elsőre... mind1.
Lab a L lightness illetve a és b színcsatornára bontja a képet.
Ez a mód nem egzakt színt, hanem azt tartalmazza, h miből áll, hogyn néz ki a szín. L csatornán fényerőt állíthatsz, a színedet nem állítod el. kb. ennyi, retusálásra való.

Deepfreeze 2009.12.03. 13:43:27

Aki webdesign-t csinál DRAW-val az jól meg is érdemli. A DRAW nem egyesíti magában az Adobe 3 programjának funkcióit, mint ahogy a cikk állítja. A DRAW az Illustrator megfelelője. Szerintem annál jobb. A Photoshop megfelelője a Photo-Paint. Minden megcsinálható vele, ami a Photoshoppal. Még a plug-injeit is lehet hozzá használni.
Én szívem szerint összegyúrnám a két programot. Van ami az egyikben jobb, van ami a másikban.
Viszont felhasználóbarátság tekintetében a Colrel fényévekkel az Adobe előtt jár. Photosopozás közben sokszor van olyan érzésem, hogy ahányan fejlesztik, annyiféle képpen teszik.

The Designer · http://design.blog.hu 2009.12.03. 13:54:10

@Deepfreeze: "nagyon sok funkciót ötvöz az Indesign, Illustrator és a Photoshop képességeiből" nem pedig egyesíti magában a 3 programot. Ha egyesítené, akkor senki nem használná az Adobe programokat. Amúgy mondj 1 okot, amiért a Corel Draw alkalmatlan webdesignra!

LOGOTEAM 2010.01.13. 17:08:26

@◄ViZion:
Hát én Corelt használo, nagyon kevés a PS tudásom, de ha így tudnék, mint a videón, akkor naponta nyúznám :)

PixelPrint · http://www.behance.net/pixelprint/frame 2010.02.06. 14:40:43

Érdekes a cikk, de egy dolgot kihagy, a Corel szinte nem alkalmas nyomdai célú használatra. Nem kezeli megfelelően a szineket és sok a hibázás lehetősége is.
3 évig napi 8-10 órát nyomtam a Corelt, mert a cég ahol dolgoztam erre volt berendezkedve, betűt vágtunk arra tökéletes, de ha színhű nyomdai terméket kellett előállítani, esély sem volt rá. Egy ideje már áttértem a az Adobe termékekre, ez eszembe sem jut, főleg a kalibrált monitoron. A corel nem egyesíti a cikkben említett funkciókat, hanem félmegodásokat kínál. Mindezek mellett semelyik nyomda nem fogadja a Corel filéket, sem a vele készített PDF-et, TIFF-et.

The Designer · http://design.blog.hu 2010.02.06. 15:01:58

Tévedsz. A csak adobe termékeket használni tudók táborához tartozol. Évek óta hibátlan és színhelyes nyomdai pdf-eket állítok elő vele (X4es verzió) csak tudni kell hogy mikor használd az ICC profilt, figyelni, hogy nyomdába leadás előtt miket konvertálj adott dpi-ben képpé, és figyelni, hogy RGB vagy CMYK színtendszerben dolgozol. A nyomdák pedig simán fogadják a pdf-jeimet, mivel a pdf egy 300 dpi-s Cmyk képet tartalmaz, amit nem lehet rosszul értelmezni. De tisztában vagyok az adobe hegemónia utalkodásával, mert az X4 előtti verziókban tényleg sok a hiba. Az X4ben is van sok baki, de az mind kikerülhető. Ha kijavítanák őket, az X5 (?) lenne a tökéletes grafikai program.

PixelPrint · http://www.behance.net/pixelprint/frame 2010.02.06. 15:23:42

Szerintem az nem megfelelő ha a pdf csak egy 300dpi-s képet tartalmaz, attól pdf a pdf, hogy megtartja a vektoros elemeket, így nincsen minőségromlás. De mondok még egy érvet: Nem fejlesztik Mac-re, ott az X3 az utolsó verzió és nem is lesz több, így eleve kiesett a komoly nyomdaipari dtp-s munkákból és nekem sincs esélyem tovább dolgozni vele. Tovább megyek, szerettem mert egyszerű volt megrajzolni vele egy logót mondjuk jpg-ről, de csak és kizárólag vektoros munkára szabad használni. Azon, hogy egyesíti a Quark-ot az Indesgin-t és az Illustrator-t, sőt még a Ps-t is, kár vitázni mert butaság.

The Designer · http://design.blog.hu 2010.02.06. 16:07:40

Szóval a nyomdák mégiscsak fogadják a csúnya coreles pdf-et, ugye? :) naná miért ne fogadnák!
Én a 300 dpi-s nyomtatást tökéletesen élesnek látom, akár nagyítóval is nézhetem. Nem vagyok nyomdász de ezekszerint az általam leadott 300 dpi-s anyagból tökéletes nyomtatást lehet produkálni... Nocsak! Ezekszerint mégsem igaz amiket írsz. Nincs Mac-em mert sajnos nem engedhetem meg magmnak a csillagászati ára miatt. De ez nem is gond. Hisz a Mac-re ott vannak az adobe cuccok. Nem mindenkinek van Mac-je és nem csak Mac-en lehet designolni. Nem marad vektoros a pdf? Igaz, de kit érdekel. Pdf-et csak internetes megtekintésre és nyomdába adok le. Szerkeszteni nem azt fogom, arra ott a cdr file, de sztem adobe illustratorban sem pdf-ben tartod a szerkeszthető file-t hanem ai-ban vagy eps-ben. Hogy kivált-e más grafikai programokat? Bármilyen grafikát elkészíthetsz corelben is. Van ami az egyik programban egyszerübb, és van ami a másikban. Van aki ehhez ért és van aki ahhoz...

PixelPrint · http://www.behance.net/pixelprint/frame 2010.02.06. 16:16:49

Igenis fontos a pdf vektorossága ez sem vita kérdése. Mit teszel ha egy 20m x 50m-es mesh háló grafikáját kell küldened a nyomdának? Azt is képként küldöd?- Nem hiszem... De nem veszekedni csak vitázni szerettem volna:)Ja és szakmámat tekinte nyomdász vagyok, van rálátásom a Coreles filékból való gyártásra is, hát annál nem sok nagyobb szopó van.:) További szép hétvégét!:)

The Designer · http://design.blog.hu 2010.02.06. 16:32:25

Megven vektorosban szerkeszthetőben. A nyomda mondja, hogy neki kell ekkorában. PDF export, elküldöm. Aztán szól, hogyha kell mondjuk A0 nagyságban. Export, és küldöm azt is. 2 méret 2 export.

Egy mesh háló meg - amellett hogy bazinagy - tartalmazhat fotókat is. Nagyon nagy felbontású fotó kell hozzá, hogy szép legyen. A grafikából is ilyen kell a mesh-re. Egy megfelelően jó felbontású kép kell (ha belegondolsz nyomtatás előtt úgyis kép lesz a vektorból is), akkor meg akár én is felskálázhatom sok dpi-re és akármekkora felbontásra, és elküldhetem képként is, nem?

Ja, és amúgy tök jó hogy írsz, félre ne értsd! Ez a blog arra van, hogy ezeket a témákat végre jól kivesézzük! :)

PixelPrint · http://www.behance.net/pixelprint/frame 2010.02.06. 16:41:26

Pont erre gondoltam, hogy a file mérete miatt problémás a leraszterizált vektor. Egy ilyen méretű grafika sokszor (ha csak betű van rajta, fotóról nem is beszélve) 4-500MB. Ha lökök belőle egy vektorosat, 120Kb.
És visszajutottunk oda, ahonal elidult, hogy sokszor hibázik a PDF export. Pl.: 10ből 4x tuti eldobja a perspektívát ez tapasztalat.

Még egy kis szurkálódás, a Corel (ha jól emlékszem) csak mindenféle pluginekkel tud nagy méretű pdf-et írni, alapból nem:))

The Designer · http://design.blog.hu 2010.02.06. 17:31:21

Ebben az extrém esetben ez igaz - persze csak akkor ha nem tartalmaz raszteles elemeket a grafika. Egyébként még 500mb-os pdfre még soha nem volt szükségem.

PixelPrint · http://www.behance.net/pixelprint/frame 2010.02.06. 18:58:07

De ennek ellenére értem én, hogy király a Corel csak számomra nem az ideális, ahogy sok Gyek. grafikus és tervező számára sem.
A továbbiakban is fogom látogatni a blogod, érdekes dolgok vannak it...

Koan 2010.02.15. 22:56:21

sziasztok

csak most találtam a blog-ot de látogatni fogom. én corelt használok már több mint 8 éve és bárki bármint mond a corel is és az adobe család is a corel egyszerű és kiadványszerkesztésben a legjobb az adobe meg a bittérképes grafikában és a flash-ben a jó. mellesleg a nyomdák töbsége corel-os dokumentuokat is tud fogadni csak nem ajánlatos abban odaadni nekik a nyomtatni kívánt dolgot mert lophatják a dolgokat belőle... (tapasztalatból mondom)

Borzasztó Károly 2010.02.18. 14:25:41

Ha valaki grafikusként melózik, elvárás azért, hogy bírjon már használni grafikai programokat, legyen az vektoros vagy sem, nemigaz? Amúgy én gimpet használok. Tényleg, gimpre nem lehet szavazni? :))

The Designer · http://design.blog.hu 2010.02.18. 15:49:09

@Redaz: Persze! Sőt ha van kedved, írj a Gimp-ről és felrakom a blogra!

Magyar oldalak

Külföldi oldalak

Barátok oldalai





Copyright © 2009 naranchdesign. Minden jog fenntartva.